8/07/2015

Mosókonyha 2

Naszóval, következett a szekrények felrakása. Azt azért úgy finoman megjegyezném, hogy a falak a mosókonyhában olyan szinten vannak elbaszarintva egyeletlenek, hogy a bal és jobb sarkok között majdnem 3 cm különbség van. Feltettem a falra a vízszintezőmet és meghúztam a vonalat a szekrény aljának... lemértem a távolságot a plafontól és a bal oldalnál 2.5cm-rel rövidebbet mértem.... haha... Mindenesetre ha nem is egyszerűen, de felkerültek a falra és nem lettek ferdék...



Aztán jöttek az ajtók...

Itt csodálom a művemet:
Aztán feltettem a szekrények közé egy akasztótartó rudat. Szeretek a szárítóból rögtön lógatni, így nem gyűrődik...


:) 
Aztán jött egy kis művészkedés, a két szekrény tetejére polc került és annak szélére pedig szegőléc, hogy az egésznek "befejezett" érzést adjon... Szerintem  teljesen megváltoztatja az egész hangulatát:

A gépek felé szeretnék tenni egy hajtogatópultot. Gondolkodtam, hogy mi lenne a legolcsóbb/legegyszerűbb/leggyorsabb megoldás. Gondoltam arra, hogy laminált parketta maradékból készítem a pultot, de aztán az le lett szavazva. Egyrészt az ára miatt, másrészt (és főleg) azért, mert nemigazén tudom, hogyan lehetne megoldani, hogy helyben maradjanak a lapok. Szögelni lamináltat nem lehet, ragasztani szintén nem a legjobb ötlet, úgyhogy elvetettem az egészet. Pedig szerintem jól mutatott volna...


Most ott áll a dolog, hogy valószínüleg fogok venni egy ajtót, és abból készítem el a pultot. 

A falra szerettem volna csinálni egy "Laundy" táblát, úgyhogy pillanatok alatt összedobtam egyet...

Volt maradék nyers bútorlapom (vékony): első lépésben bepácoltam dió színnel.

Aztán vintidzs zöld következett...

A google font nevű oldalon megkerestük a nekünk tetsző betűtípust és kinyomtattam a feliratot, majd indigóval átmásoltam a fadarabomra:


Aztán gyorsan kifestettem egy vékony ecsettel és fekete akrilfestékkel.

A manapság annyira divatos whitewash meszeléses módszerrel lekentem, aminek folytán szinte teljesen eltűnt a feliratom... hahaha 

Gondoltam, lecsiszolom, hátha akkor jobb lesz... hmmm...

Hát újra elő kellett vennem az ecsetet és kifestenek a betűket :) Sebaj. Aztén már csak tényleg egy kis csiszolás, koptatás volt hátra... A rétegzett festék miatt a csiszolás után különböző színek tűnnek fel...:


Mindenesetre ilyen lett :)

folyt köv...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blog Widget by LinkWithin